Nah itt lennék. Mérhetetlenül sajnálom, hogy ilyen későn érkezett meg ez a rész, de nem igazán van mentségem. Nekem is megy az élet, suliba kell járni, ráadásul némi ihlethiány is közbejött, de nem szeretnék mentegetőzni. Csak annyit mondok, hogy jó szórakozást a részhez. Iratkozzatok fel, ha tetszik és szavazzatok is! :D Komiban várom a véleményeteket^^
A bejárati
ajtóban vártam Derekre, már teljes pucc parádéban voltam. A hidegre való
tekintettel, barna farmert, fehér csizmát, drapp kabátot, fehér kötött sálat és
hozzá passzoló kötött sapkát és kesztyűt viseltem. Igazából fogalmam sem volt
róla, hogy miért időzik a barátom annyit a szobájában, elvégre ő nem szokott
olyan sok figyelmet fordítani a külsejére, hogy jóval utánam végezzen a
készülődéssel, de nem zavartattam magam. Így volt egy kis időm gondolkozni.
Egyedül átgondolni a dolgaimat. Mostanában sokszor tettem hasonlót. Már egy hét
eltelt azóta, hogy összevesztem Aaronnal. Azóta szinte nem is találkoztam vele
és, ha véletlenül összefutottunk, akkor is maximum egy jeges pillantásra
futotta tőle. Persze mert meg sem várta, hogy befejezzem a mondandómat.
Akárhányszor a beszélgetésre gondolok, elönt a méreg. Ott visszhangzanak a
szavai a fejemben.
-
- Sajnálom, ha mindeddig azt vetted le
a viselkedésemből, hogy nem számítasz nekem. – kezdtem bele egy nagy
levegővétel után. – Bocsáss meg, ha úgy tűnt így érzek irántad, de kérlek, hidd
el, hogy nem így van. – néztem rá.
-
- Nekem nem úgy tűnt. – morogta maga
elé fel sem nézve. – Annak ellenére, hogy Matt nem is a bátyád, valahogy nekem
nagyon is úgy tűnik, hogy sokkal többet jelent számodra.
-
- Igen, Matt nagyon sokat jelent
számomra. Neki köszönhetem azt, aki vagyok. Ő mindig közel állt hozzám és azt
hiszem ez ezután sem fog megváltozni… De te az ikertestvérem vagy és neked is
nagyon sokat köszönhetek…
-
- Tehát csak hálából érzel irántam
bármit is? – horkant fel. –Mert akkor, köszi, nem kérek belőle. – még mindig
nem nézett fel, csak bámult továbbra is maga elé.
-
Nem! – csattantam fel. – Épp ezt
akarom elmondani, de úgy látszik, ez téged nem érdekel! – felpattantam és karba
tett kézzel elindultam vissza a házba.
-
Sophia! – kiáltott utánam, de nem
néztem vissza…
- Mi a baj? –
szólalt meg hirtelen Derek és megérintette a vállamat. Ijedtemben
felpillantottam, aztán megráztam a fejem jelezve, hogy semmi. Közben alaposan
szemügyre vettem a barátomat. Most is ugyanolyan helyes volt, mint bármikor
máskor. Szemei csintalanul csillogtak, fülében most is ott volt elengedhetetlen
kiegészítője, a fülhallgatója. Egyszerű farmernadrágot és egyszínű téli dzsekit
viselt, sportcipővel.
- Mehetünk? -
kérdeztem szóbeli válasz helyett. Bólintott. Megfogta e kezem, egy lágy puszit
nyomott az ajkaimra aztán elindultunk. Csendben lépkedtünk a város felé.
Az volt a
tervünk a programra nézve, hogy bemegyünk a városba és sétálunk egyet,
pontosabban oda is gyalog megyünk. Egy hete jóformán ki sem mozdultunk a házból
és Derek hangulata is elég nyomott volt, végül is éppen most veszett össze a
szüleivel. Neki is szüksége volt levegőváltozásra. Én emellett pedig szerettem
volna benézni valami bevásárlóközpontba, hogy vegyek valamit Mattnek, ugyanis
ma volt a születésnapja. A 22. Úgy gondoltam meglepem valamivel és amúgy is
szerettem volna már találkozni Jennaval és Tesaval.
Beletelt
némi időbe, amíg beértünk a városba, de nagyon nem fáradtunk el. A lányokkal a
találkozó délutánra volt megbeszélve, az idő akkor pedig valamikor 11 körül
járt, úgyhogy még volt időnk. Először tehát a pláza felé indultunk. Volt némi
bűntudatom attól, hogy magammal rángatom Dereket, de amikor ránéztem ő
mosolygott. Mindig mosolygott és ez megnyugvással töltött el. Egymás kezét
fogva léptünk be a hatalmas bevásárlóközpontba és jártuk végig az üzleteket.
Nagyon nehéz volt megtalálni azt a dolgot, ami talán a legmegfelelőbb lett
volna Mattnek. Aznap, a születésnapján, mindent el akartam mondani neki az érzéseimről
egy ajándékkal. De végül sikeresen zárult a több órás kutakodás, habár
időközben egyszer-kétszer teljesen elkalandoztunk. Be-benézegettünk a különféle
üzletekbe és ruhák százait próbáltam fel, aminek egy-két pillanatát Derek is
megörökítette. Aztán ő következett. Sapkákat és kalapokat próbált fel és meg
szétröhögtem rajta az agyamat. Nem azért mert hülyén állt neki, hanem mert
szándékosan poénosan rakta fel vagy épp a női részlegről választott árucikket.
Amilyen jól szórakoztunk észre sem vettünk mennyire elszaladt az idő. Hirtelen
már csak pár percünk maradt a találkozóig, ráadásul a legfelső emeleten voltunk
a megbeszélt helyszín pedig a földszinten lévő kávézó volt. Úgyhogy fogtuk
magunkat és elkezdtünk rohanni le a kávézóba. Késésben ugyan még nem voltunk,
de jobb szerettem volna, ha mi érünk oda korábban. Szerencsére ez így is
történt. Mikor leértünk a kávézóba, még nem ült senki a szokásos asztalunknál.
magunkat kifújva foglaltunk helyet az említett asztalnál és kényelembe
helyeztük magunkat. Az asztallapra könyököltem és mosolyogva néztem a
barátomat.
-
- Mi
az? – kérdezte nevetve.
-
- Semmi.
– mosolyodtam el és felnéztem az időközben megérkező pincérlányra. – Szia Suzy!
– köszöntem boldogan.
-
- Szia
Sel! – mosolygott rám. – Látom most a barátodat is magaddal hoztad, mit
hozhatok nektek? – elgondolkodtam.
-
- A
változatosság kedvéért most legyen egy Latte. – mondtam, mire bólintott. –
Derek? – néztem a barátomra, ő pedig szinte gondolkodás nélkül egy forró csokit
kért.
-
- Okés,
hamarosan hozom.
-
- Várj,
Suzy még egy perc, Jennaék még nem jártak erre? – kérdeztem, mire a lány csak
megrázta a fejét.
-
- Bocsi,
de még nem találkoztam velük, de biztos jönnek, az elmúlt héten majdnem minden
nap itt lógtak. – bíztatott, mire mosolyogva bólogattam, ő pedig elindult.
Derekre pillantottam, aki mosolygott, aztán valamiért egy pillanatra elkomorult
és összeráncolta a szemöldökét, az asztalon lévő keze ökölbe szorult. Nem értettem
ezt a reakciót. Már épp rá akartam kérdezni, amikor:
-
- Seeel!
– kiáltotta egy hang, mire odafordultam. Tesa és Jenna jöttek felénk, ez utóbbi
arcán halvány mosoly ült.
-
- Sziasztok!
– intettem nekik és odajötte hozzánk. – Lányok, bemutatom a barátomat, Dereket.
Derek, ő itt Tesa, ő pedig Jenna. – mosolyogva intettek, Derek pedig bólintott.
-
- Óóó,
szóval te vagy a híres Derek. – vigyorodott el Teresa. – Elismerem tényleg
helyes vagy.
-
- Tesa!
– kiáltottam rá sértődötten, de azért poénra véve a figurát, mire mindannyian
felnevettünk.
Nagyszerűen
telt az időnk a kávézóban, szinte végig csak nevettünk. A múltról
beszélgettünk, az elmúlt tanévről, aztán meg a jelenről. A mindennapjainkról.
Mindenről, kivéve Mattről, pontosabban arról, hogy él, pedig én szerettem
volna. El nem tudom mondani mennyire kikívánkozott belőlem, főleg azok után...
Pár órával
később Jenna már nagyon nézegette az óráját.
-
- Mi
a baj? – kérdeztem, miután már sokadjára vonzotta a figyelmét az óralap.
-
- Hamarosan
mennünk kell, bocsi. – sütötte le a szemét.
-
- Miért?
– kerekedett el a szemem.
-
- Úgy
negyed óra múlva be kell ugranunk a virágoshoz, aztán pedig kimegyünk a
temetőbe. – elfordította a tekintetét.
-
- A
temetőbe? Meghalt valakid? – Jenna megrázta a fejét, aztán úgy tűnt válaszolni
szeretne, de kereste a szavakat, vagy csak nem tudta kimondani.
-
- Hisz
ma van Matt születésnapja… - nézett rám Tesa sokatmondóan. Ó hogy ez nem jutott eszembe…
-
- Veletek
megyek. – álltam fel határozottan, mire rám néztek.
-
- Sel,
nem muszáj…
-
- De…
szeretnék veletek menni. – mondtam. – Tőlem akár most is mehetünk. –
mosolyodtam el halványan, mire bólintottak.
Összeszedtük
magunkat, kifizettük a rendelésünket, aztán elindultunk. Jenna és Tesa mentek elöl,
én csendben lépkedtem mögöttük Derek kezét fogva.
-
- Biztos
vagy ebben? – suttogta a barátom hozzám hajolva, mire bólintottam és mosolyogva
rápillantottam. Ő pedig pont akkor elfordult egy pillanatra, mintha takarni
próbálna előlem valamit, mégis észrevettem az arckifejezését. Megint csak a
szemöldökét ráncolta.
-
- Mi
a baj? – kérdeztem aggódva.
-
- Semmi.
– rázta a fejét mosolyogva, de nekem ezek a reakciók szöget ütöttek a fejembe.
- Mi történhetett? kérdezgettem magamtól.
Ezen a rövid
beszélgetésen kívül jórészt szótlanul ballagtunk a temető felé, ahova amúgy nem
volt túl hosszú az út. Végül oda is értünk. Zsebre tett kézzel követtem a
többieket Matt sírjához. Szörnyű volt látni, miközben tudtam, hogy a fogadott
bátyám él. Jenna a sírhoz lépett és ráhelyezte a csokrot, amit az imént vett a
virágostól.
-
- Boldog
Születésnapot! – mondta a sírással küszködve. Nekem is könnyek szöktek a
szemembe és csordultak végig az arcomon. Megszorítottam Derek kezét és
hozzábújtam a mellkasához, közben végig Jennat néztem, aki a könnyeit
törölgette, hogy elfedje a sírását. Nem bírtam tovább. Odamentem hozzá és
átöleltem.
-
- Tudom,
hogy hiányzik… - suttogtam, de csak nehezen tudtam kiejteni a szavakat. Rosszul
esett, hogy pont erről kell hazudnom a barátnőmnek. Szerencsére ő ezt Matt
halálának tudta be.
-
- Mondtam,
hogy nem kell eljönnöd… - mondta halkan. – Nem akartalak sírni látni.
-
- Semmi
baj… szerettem volna eljönni. Végül is szülinapja van…
Ajjjj. Jo lenne ha Aaronnal kibekulne.
VálaszTörlésDerek meg.... WTF?! O.o mi baja???
Szegeny Jenna. :/ nagyon arik!
Matt <3 Aaron <3
Koviiiiit! *.* <3