2013. augusztus 15., csütörtök

40.rész


Először is nagyon örülök, hogy tetszik a blog új külseje. A szavazás hamarosan lezárul, de az eredmény már nagyon kitűnik és boldog vagyok, hogy ilyen véleménnyel vagytok a külsőről. Köszönöm^^ Másodszor minden eddigi szavazatot köszöönök, amit a blogversenyen megtettetek. Kérlek továbbra is szavazzatok! Blogverseny
És még egy hír, mielőtt kezdődne az epizód: Ismét léptünk egy ezrest! Igaz már jó pár napja, de nagyon örülök, hogy ilyen népszerű a blogom a körötökben. Hajrá tovább a következőig!^^

Nem túl hosszú, deee íme az új rész:


- Igaz ez? – kérdezte, de aztán megrázta a fejét. – Persze, hogy az. Sophia miért hazudna nekem. Miért tetted ezt? – Rachel csak összeráncolta a szemöldökét és elfordította a fejét. Nem akart válaszolni.
Aztán mégiscsak visszafordult a vőlegénye felé és közelebb lépett. Oldalról átölelte Aaron nyakát és a vállára hajtotta a fejét. Tekintete könyörgő volt és ártatlan. Legalábbis olyannak tűnt, de biztos tettette.
- Drágám, ugye nem hiszel neki? – kérdezte nyájas hangon, de Aaron csak ellökte magától. – De hát ez hazugság! – hangja olyan volt mintha sírna, mégse láttam egyetlen könnycseppet sem lecsordulni az arcán. A bátyám nem foglalkozott vele, hanem csak arrébb lépett. A lány csak összeráncolta a szemöldökét. – Hát nem veszed észre, hogy csak közénk akar állni? Mióta csak ismer, nem nézi jó szemmel, hogy veled vagyok! Nem tudja elfogadni, hogy már nem csak ő van az életedben. Képtelen felfogni, hogy nem sajátíthat ki magának. Féltékeny a saját bátyjára! – üvöltötte, de Aaron továbbra sem szentelt neki túl sok figyelmet.
- Nem veszem észre, és ha nem bánod jobban megbízok a testvéremben, mint benned! – szólt vissza neki, oda sem nézve és mellém állt.
- De miért? Hát nem szeretsz? Én nagyon szeretlek! – zuhant térdre, mintha csak könyörögne. Kezdett látszani rajta, hogy a dolgok kezdenek kicsúszni a markából.
- Nem szeretlek és sose szerettelek! Most már tudom, hogy annak idején miért akartam távol maradni tőled. – hangja nyugodt volt, mégis tiszteletet ébresztő. – Ismerem a családod különleges képességét. Képesek vagytok, minimálisan ugyan de befolyásolni mások érzelmeit, és úgy tűnik te fejlesztetted ezt a tudás a legmagasabb szintre. Én meg balga módon beleestem a csapdádba. – sütötte le a szemét, majd felém fordult. – Köszönöm, neked Sophia, hogy kirángattál a Rachel alkotta béklyóimból. Te pedig. – nézett a menyasszonyára – Még csak hírből sem ismered az igazi szeretetet! Így pedig elképzelni sem bírom, hogy mégis hogyan szerethetnél engem. Menj el és, ha még egyszer a családom közelébe mertek jönni, akár te, akár a családod, én magam foglak eltüntetni benneteket a föld színéről.
- Ne Aaron, ne tedd ezt velem! Hisz szeretlek! Hadd legyek a feleséged! – könyörgött, de addigra már senki sem volt ott, csak Aaron és én.
Ő pedig fittyet se hányt rá. Az anyja karon fogta és elmenekültek. Nevetve néztünk utánuk. Aaron felém fordult én pedig a karjaiba vetettem magam.
- Úgy megkönnyebbültem, hogy nem lesz a sógornőm ez a vipera. – sóhajtottam fel boldogan.
- A te érdemed. – mosolyodott el a bátyám. – És még egyszer köszönöm.
- Ez csak természetes, hisz a testvéred vagyok, nem akarok neked rosszat.
- Honnan tudtad, hogy Rachel mit tervez? – kérdezte miközben elindultunk a többiek után a házba.
- A bál éjjelén véletlenül kihallgattuk miközben a szobájában telefonált. – sandítottam oldalra.
- Véletlenül mi? – nézett rám huncut mosollyal.
- Ühüm. – bólintottam, mire felnevetett. – Jól van, előtte is gyanakodtam rá, hogy valami nincs vele rendben, de csak akkor bizonyosodott be.
- És hogy sikerült megszerezned a felvételt? Kötve hiszem, hogy az unszolásodra beszélgetett pont erről az anyjával, miközben te elrejtettél egy kamerát a szobájában.
- Hát igen a bizonyítékszerzés kicsit bonyolultabb volt, de tényleg ennyire tudni akarod. – kérdeztem félve, mire bólintott. – Okés, de ne kapd fel a vizet.
- Jóó, de miért tenném? Ugye nem öltél meg senkit érte?
- Nem. – ráztam nevetve a fejem. – De akkor se fog tetszeni. Ciel és Yvett segítettek. – sütöttem le a szemem.- Ciel és Yvett?! – kiáltotta dühösen, miközben megtorpant. - Megmondtam, hogy nem szabad megbíznod bennük!
- Mondtam, hogy ne kapd fel a vizet. Ciel felvette Rachel anyjának az alakját és kiszedte belőle, amit hallani akartunk.
- És mégis mit adtál ezért cserébe? – vonta fel a szemöldökét. – Nem úgy ismerem őket, mint akik ingyen dolgoznának.
- Csak egy tömböt a jegemből. – válaszoltam. – Vagyis, még… - ~nem adtam oda~ folytattam volna, de közbeszólt.
- Megőrültél?! – csattant fel és már tényleg dühös volt. – Tudod te mit tettél? Elősegítetted a hülye kísérleteiket, amivel mindenkinek csak árthatnak!
- Nem volt más választásom, és különben is avval nem sokat kezdhetnek! – védtem meg magam – Vagy hagytam volna, hogy feleségül vedd azt a nőt, aki ki akarta irtani a családunkat. Ennyi kockázatot csak megért!
- Persze. – sütötte le a szemét. – Köszönöm. – suttogta ismét. – Te vagy a világ legjobb húga. – mosolyodott el és magához ölelt.
- Hát már nem vagyok a von Darkstein család szégyene? Vagy a vámpírok legalja? – néztem rá tettetett sértődöttséggel.
- Persze, hogy nem. Már akkor sem voltál, amikor ezt mondtam, csak valamivel ösztönöznöm kellett téged. – suttogta a fülembe, mire meglöktem a vállát.
- Te kis gonosz.
Időközben odaértünk a többiekhez. Mindenki gratulált a fogásomhoz. Anya ijedten borult Aaron nyakába, aztán megrótta, hogy lehetett volna figyelmesebb is. Stephanie megveregette a vállam, majd ő is jól megszidta a bátyámat. Én pedig csak a sarokban nevettem. Valaki átölelt hátulról. Hátrafordultam. Derek volt az. Mosolygott.


- Sikerült. – mondtam boldogan és megcsókoltam.
- Gratulálok. – mosolyodott el és visszacsókolt, mire átkaroltam a nyakát. Mindenki minket nézett, de nem kaptunk egy rossz szót sem. Mindenki örült, majd megrónak minket is, ha ennek az egésznek vége, de most az ünneplésnek volt itt az ideje.

1 megjegyzés:

  1. Váá. Végre eltűnt Rachel. *.* De nem szerettem. :/
    Aaron 4ever!! <3
    Hamar kövit. ;) <3

    VálaszTörlés