33.rész

Köszönöm a szépeket, amiket írtatok, remélem majd ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. Sajnálom, hogy megvárakoztattalak benneteket, de itt az új rész. ^^ Még lenne egy uccsó kérdésem: Van egy új blogötletem, szerintetek elkezdjem? Abban nincsenek se varázslók, se vámpírok (legalábbis, amennyi eddig megvan a fejemben abban) teljesen a valóvilágban játszódik. Na mi a véleményetek? Komiban válaszoljatok lécci^^

Egyre csak közeledett a szilveszter és egyben a bál napja, közben pedig nem sikerült semmit kiderítenünk Rachelről, ami kezdett igazán frusztrálni. Derekkel szinte minden nap találkoztunk, de ezek a találkozók is egyre idegesebb hangulatban teltek, mert se az ő szülei, se Aaron nem nagyon tolerálták, hogy tartjuk a kapcsolatot. Ezt nem igazán tudtam megérteni, és annyira nem is érdekelt. Számomra az volt a legfontosabb, hogy minél többet megtudjak arról a csajról. Ahogy teltek a napok, ugyanis kezdett egyre ellenszenvesebbé és ellenszenvesebbé válni. A köztünk lévő kapcsolat enyhén szólva viharos volt, de úgy tűnt Aaron semmit nem vesz észre belőle és ez is dühített. Mintha az a csaj egyszerűen csak az uralma alá hajtotta volna a bátyámat és úgy is viselkedett vele. A tulajdonaként bánt Aaronnal. Ez is azon tulajdonságai közé tartozott, amit képtelen voltam megbocsájtani neki.

Akárhogy is törtem magam alig sikerült érdemleges eredményre jutnom Rachellel kapcsolatban és kezdtem kifogyni az időből. Úgy tervezték, hogy a bál után egy héttel lesz az esküvőjük, és ahogy elnéztem a helyzetemet esélyem sem volt megakadályozni, hogy ez megtörténjen, pedig akkor épp semmire sem vágytam jobban. Stephanienak se tetszett nagyon a kapcsolat, de nem túlságosan mutatta ki. Én is csak apró jelekből vettem észre, meg abból, ahogy beszélt a "menyasszonyról" mikor a bál előtt két nappal elmentünk báli ruha után nézni. (mit ne mondjak nem szívesen mentem be a városba, ahol egy csomó embert ismerek és ahol a "nevelőszüleim" és a legjobb barátnőim is élnek. Semmi esetre sem vágytam arra, hogy összefussak velük, ami szerencsére össze is jött.) Azt viszont sikerült (hatalmas nehézségek árán és a bátyám heves tiltakozása ellenére) elérnem anyunál, hogy a bálra partnerként magammal vihessem Dereket, hogy eggyel többen rajta tarthassuk a szemünket Aaron jegyesén. Lassan el is érkezett a bál napja. Elmentem Derekért az erdő szélére. Mivel hideg volt és télhez híven jól felöltözött nem láthattam az öltözékét, de el bírtam képzelni. Együtt mentünk a von Darkstein kastélyba, ahova eléggé vonakodva lépett be, amin igencsak elcsodálkoztam, hisz lehet, hogy vámpírok vagyunk, de azért nem harapunk. :)  Mégse tettem szóvá. Én viszont még nem voltam átöltözve, úgyhogy a szobám felé vettük az irányt. Megkértem, hogy foglaljon helyet, míg én fogtam magam és a fürdőben készülődtem. A vásárláskor egy hosszú fehér alapon piros mintás estélyi ruhát választottunk, amit jobb oldalt mell felett egy vörös-fehér selyem rózsa díszített. A hajamat begöndörítettem és oldalra tűztem. A nyakamba egy piros gyöngysort tettem. Miután kész lettem még pár percig még a tükör előtt ácsorogtam és titkon őszintén reméltem, hogy jobban fogok kinézni Rachelnél. Mire visszamentem a szobámba, már Derek is kész volt (szerintem idegileg is, mert úgy tűnt, hogy kissé frusztrálja a ház). Fekete öltönyt viselt fehér inggel és feketébe hajló bordó nyakkendővel. Eszméletlenül jól nézett ki és olyan helyes volt, hogy majd elolvadtam a látványától. (És úgy tűnt tudat alatt összeöltöztünk <3) Ahogy beléptem ő is rám nézett. Először kicsit megrebbent a szeme, aztán elmosolyodott és odalépett hozzám. A háta mögül egy virágot vett elő.

- Virágot a virágnak. - mondta sármos mosollyal és felém nyújtotta. Akkor vettem csak észre, hogy nem csak virág, hanem karkötő. Elmosolyodtam, és nyújtottam a csuklóm, hogy feltegye. Gyönyörű volt, akárcsak a filmekben.

- Köszönöm. Nagyon szép. - mondtam megilletődve. Ellenkezett, amikor azt mondtam, hogy jöjjön velem és most is úgy tűnt, hogy nem tetszik neki a hely, mégis itt van és ilyen kedves. El nem tudom mondani, mennyire hálás voltam ezért és fogalmam sincs róla, hogy mivel tudnám ezt visszafizetni.

- Enélkül is gyönyörű vagy. - válaszolta, majd úriemberhez méltóan nyújtotta a karját, hogy belé karolhassak. És én így is tettem. Egyszerre voltam határtalanul boldog és szégyelltem magam, mert magammal könyörögtem Dereket. 

A bálterembe mentünk, ami már szinte tömve volt, én mégis rögtön kiszúrtam A menyasszonyt. Aranybarna haja csillogó loknikban hullott a vállára, ruhája hasonló színben pompázott és úgy állt rajta, mintha csak ráöntötték volna. Jéghideg tekintete hívogató volt, de amikor rám pillantott rögtön megváltozott. A hideg rázott tőle és egyre biztosabb voltam benne, hogy minél távolabb kell hogy kerüljön Aarontól. Csak álltam és magamat észre sem véve bámultam őt, mígnem elkezdett felém lépkedni. Léptei kecsesek voltak, mégis határozottak. Ahogy közeledett kezdett bennem ébredezni a szörnyű felismerés, hogy sosem kelhetek versenyre vele.

- Sophia! - kiáltott rám pár méterről tettetett nyájassággal. - Hogy te milyen csinos vagy! - vételezett szemre tetőtől talpig, de szinte láttam a szemében, az önelégültséget, ami épp most biztosította arról, hogy miattam már nem kell aggódnia, mert szebb nálam. Továbbra is a hideg rázott a csajtól.

- Köszönöm. - válaszoltam és igencsak nehezemre esett viszonozni azt a nyájasságot, amit ő mutatott felém. Mégis valamit sikerült összehoznom. Közben egy pillanatra Derekre sandítottam és láttam az arcán, hogy ő inkább kimaradna ebből az egészből, és hogy nem nagyon szeretne belefolyni a dolgokba. Meg tudtam érteni. - Neked sem kell panaszkodnod. - mosolyodtam el erőltetettem és ennyit sikerül összehoznom dicséretként. Időközben keringő-zene csendült fel, úgyhogy megragadtam Derek kezét és se szó se beszéd a táncparkettre húztam. Csak reméltem, hogy tud keringőzni, de ez nagyon jó ürügy volt, hogy otthagyhassuk Rachelt. Nem csalódtam benne. Nagyon jól táncolt és ez is egy újabb dolog, amit felvehetek az "Amivel tartozom Dereknek" listára.

- Sajnálom… - suttogtam tánc közben - De nem volt más választásom, nem tudom meddig bírtam volna még…

- Semmi baj. - mosolyodott el.

- Köszönöm. - léptem hozzá közelebb és lehajtottam a fejem. - ...hogy eljöttél velem. Tudom, hogy nem túlságosan érzed itt jól magad, igaz azt nem tudom miért, de látom és ennek ellenére itt vagy. Velem. Ezért végtelenül hálás vagyok. - suttogtam alig hallhatóan. Megsimította az arcomat és a fejemet az államnál fogva felemelte. Igéző tekintetét az enyémbe fúrta, majd se szó se beszéd megcsókolt. A pulzusom az egekbe szökkent és hirtelen légszomj tört rám. De viszonoztam a csókot. Az ajkaim pezsegtek az ajkainak az érintésétől. Az érzései pedig csak úgy áramlottak át belém. Boldog voltam, el nem tudom mondani milyen boldog. Nagyon régóta vártam már erre a csókra, csak sosem volt hozzá elég bátorságom.

Átkaroltam a nyakát és azt kívántam bár sose érne véget. De ahogy jött, úgy el is tűnt. Derek olyan hirtelen szakadt el tőlem, s húzódott ki az ölelésemből, mint ahogy megcsókolt. Csodálkozva néztem rá, nem akartam elhinni, hogy vége. De akkor megpillantottam az okát. Aaron ragadta magával.

- Mit képzelsz, mégis mit művelsz? - üvöltötte Dereknek, mire mindenki felénk fordult.

- Aaron! - kiáltottam rá, de ő rám se hederített. Ijedten néztem körbe, de nem láttam senkit, akihez fordulhatnék.

- Mit képzelsz ki vagy te? Hogy merészelsz akár egy újjal is hozzányúlni a húgomhoz? Hm?! - tekintete szinte izzott, Dereké pedig ijedt volt. Nem akart beleavatkozni ő semmibe és én mégis idehoztam. Mit tettem? Tudhattam volna, hogy így fog reagálni.

- Aaron! - kiáltottam rá ismét és most oda is mentem hozzá. - Hagyd békén őt! Vagy netán minden barátommal így akarsz viselkedni?! - elkaptam a bátyám kezét és elhúztam. Dühösen rám nézett, villámló tekintetétől borsódzott a hátam.

- Nem hagyom, hogy egy ilyen bottal hadonászó egyáltalán hozzád érjen! – sziszegte a fogai közt, én pedig kérdőn néztem rá. Nem igazán értettem mire céloz, de kezdtem úgy érezni, hogy Derekről is többet tud nálam, akárcsak Nathaniel esetében volt. Megragadta a barátom csuklóját és a tömegen keresztül kiráncigálta. Utánuk rohantam. Aaron egyenesen a kertbe rángatta Dereket. Mindent hó borított és rettentően hideg volt.

- Aaron, fejezd be! – kiabáltam rá a bátyámra, mire az elengedte a „foglyát”, és hátrébb lépett. -  Mire jó ez? – kérdeztem, közelebb lépve Derekhez. Közben összefontam magam előtt a kezemet és igyekeztem elnyomni a fogam vacogását. – Meg tudom válogatni, hogy kivel barátkozom és engedd meg, hogy ezt én döntsem el!

- Látom, meg tudod válogatni. – forgatta a szemeit. – Hogy is volt? Ha jól emlékszem a legutóbbi barátod meg akart ölni. – nézet rám jelentőségteljesen. Összeráncoltam a szemöldökömet.

- Az Nath volt, ő pedig Derek. Derek teljesen más, hidd el! – bizonygattam, de láttam, hogy nem használ semmit. A fiúra pillantottam, akinek az arcán látszott, hogy legszívesebben elhúzná a csíkot. Szinte átkoztam magam, amiért elrángattam őt a bálra és nem is derítettünk ki semmit Rachelről.

- Nem érdekel, nem hagyom, hogy akárki közel kerülhessen hozzád! – sziszegte és vad tekintetét Derekre vetette. Ismertem azt a tekintetet. Támadni akart.