Nem sokra
emlékszem az órából ezek után, csak arra, hogy kicsengetnek és az ofő
legnagyobb bánatára vége lett az órának.
- - Rendben,
menjenek és élvezzék a szünetet! Negyed óra múlva itt folytatjuk. – rikácsolta
Mrs Tendaw és kisietett a teremből.
Nagyjából ekkor
kaptam fel a fejem, de még mindig új helyemen ültem és a lányok odajöttek
hozzám.
- - Sel,
minden rendben? – kérdezte aggódva Jenna.
- - Persze, miért ne lenne? – néztem rájuk, mire
értetlenül néztek egymásra.
- - Hát,
mert ugye óra elején volt az a kis incidens a sráccal… - erre egy gyengécske,
mosolynak nem nevezhető valamit erőltettem az arcomra.
- - Az
a fiú elfoglalta a helyem. – játszottam gyerekesen a sértődöttet, mire
mindketten felnevettek. Én nem nevettem velük és ezt észre is vették.
- - Naa,
Sel… Legalább egy aprócska mosolyt hadd lássunk! – nógatott Tera, én meg
lesütöttem a szemem.
- - Nem
megyünk ki? – kérdeztem témát váltva, ők pedig bólogattak.
Kimentünk az
udvarra és útközben a folyosón, vagy tizenöten állítottak meg, hogy részvétüket
nyilvánítsák. Matt lassan két hónapja halt meg, túl kellene tennem magam rajta,
de valahogy nem megy. És így nem is fog…
Amikor
kiértünk a suli „parkjába” menten kiszúrtam magamnak egy padot és odaültem.
- - Sel,
ugye szerinted is helyes a srác? – ült le Jenna és az ajtó felé bökött. Az új, számomra
olyan ismerős fiú épp akkor lépett ki.
- - Elmegy.
– vetettem oda lazán, talán túlságosan is feltűnően lazán. Mire mindketten
hitetlenül csóválták a fejüket.
- - Sel,
az arcodra van írva, hogy tetszik. – mosolyogott Teresa, én meg felkaptam a
fejem.
- - MI?!
Már hogy lenne, hisz azt sem tudom, kicsoda, micsoda, mi fán terem! – fakadt ki
belőlem a vészjelző énem. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a srác most jó
vagy nem. A lányok rám néztek és ismét csak a fejüket rázták.
- - Mintha
az számítana. – nevetett Jenna, én meg értetlenül meredtem rá. – Gondolj
Markora. Őt sem ismerted… - magyarázta, mire összeráncolt szemöldökkel néztem
rá.
- - Ezt
ne hozd fel még egyszer. – néztem a szemébe tettetett komolysággal. – Az egy
idióta.
- - Jól
van, jól van. – nevetett.
És megszólalt
a csengő. Végszóra. Hatalmas sóhajok közepette vánszorogtunk vissza az
osztályterembe és vártuk a következő kínokkal és rikácsolásokkal teli
osztályfőnöki órát. Amikor beléptem a terembe majdhogynem boldogan könyveltem
el magamban, hogy a tanév legelső szünete viszonylag nyugisan telt el és ez jó
jel, talán sikerül összehoznom egy jó tanévet. Nem mintha a tavalyi nem lett
volna jó, mert szuper volt… Csak a tanárokkal és a jegyekkel való viszonyom nem
volt valami oltári…
Kissé
döbbenten álltam meg újdonsült padom előtt, amikor leülni készültem, ugyanis Az
Új Srác épp ott ült. Hát eldobom az agyam! Ennek komolyan mindig az én padomra
fáj a foga, vagy csak szórakozik velem? Vetettem rá egy dühös pillantást, mire
rám mosolygott… Én meg menten elolvadtam, olyan édes volt az a mosoly… Khrm…
Tehát. Vetettem rá egy dühös pillantás, mire rám mosolygott és az előtte lévő
padra mutatott. Végre megértettem. Valaki elmagyarázta „szegénynek”, hogy
bocsika rossz helyen vagy és átült. Wow.
- - Miss
Grace! – hallottam az ofő rikácsoló hangját – Miért nincs a helyén? Miért kell
maguk miatt mindig késve kezdenem az órát? – csóválta a fejét.
- - Elnézést
tanárnő. – kezdtem a halálra unt, végtelenségig gyakorolt szövegemet – Nagyon
sajnálom, hogy zavarom ezt az ÉRDEKFESZÍTŐ tanórát. – az „érdekfeszítőt
szándékosan megnyomva – Nem tudom hol hagytam a modoromat, vagy, hogy mi ütött
belém. – küldtem a bocsánatkérő pillantások a tanárra, majd leültem.
- - Megmondom
én, mi ütött magába. A tiszteletlenség, az! De már harmadik éve.
- - Biztosan
igaza van a tanárnőnek. – feszítettem tovább a húrt és már az egész osztály
fetrengett a röhögéstől. Ezt kár lett volna kihagyni.
- - Gondolom,
nem szeretné egy osztályfőnöki figyelmeztetéssel kezdeni a tanévet, Miss Grace?
– nézett rám keskeny szemüvege fölött. – Akkor hát legyen szíves és ne zavarja
az órámat, mert azt megköszönném. – fejezte be és belekezdett az óra anyagába,
amire persze most sem figyeltem annyira.
Egész órán
azon járt az eszem, hogy Az Új Srác mögöttem van. Éreztem a hátam közepén a
tekintetét. Valahogy nagyobb biztonságban éreztem magam, amikor előttem ült és
láttam Végig az a bizonyos ellenszenves rossz érzés motoszkált bennem…
És ismét
csak a kicsöngőre ébredtem fel. Már mindenki indult kifelé, amikor teljesen
magamhoz tértem. Hátrafordultam Az Új Sráchoz és ránéztem. Ismét mosolygott.
- - Köszi.
– mondtam neki, és kerültem a tekintetét. – Tudom kissé gyerekes, de 9. óta itt
ülök, és nem nagyon szeretnék változtatni ezen. – fejeztem be és felálltam,
majd elindultam kifelé.
- - Várj!
– kiáltott utánam és elkapta a kezem. Valami furcsa érzés öntött el.
Tiltakoztam ellene, féltem tőle, mégis jó volt. – Megmondanád a nevedet? Szinte
senkinek a nevét nem tudom, jó lenne megtanulni. – nézett rám én pedig ismét
kerültem a tekintetét.
- - Selena
Grace. – válaszoltam halkan, majd kimentem a teremből.
Ki az
udvarra. Ismét. Leültem a padra és a térdemre könyököltem, majd előhúztam a
zsebemből a zenelejátszómat és elkezdtem zenét hallgatni. Teresa és Jenna az
árkádok alatt beszélgettek egy kisebb csapattal és láthatóan jól szórakoztak.
Én nagyon jól megvoltam magamban. Teljesen belemélyedtem a zenébe. Amikor
minden elsötétült…
Valaki
eltakarta a szemem és az a valaki a hátam mögött volt.
- - Rólam
már el is felejtkeztél, – mondta, de nem hallottam tisztán a hangját, mert a fülhallgató
a fülemben volt ezért, nem ismertem fel, hogy ki szórakozik velem. – Elena?… -
erre az arcom falfehérré vált. A hangját nem ismertem fel, de csak egyvalaki
hívott így… Matt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése