3.rész

Nem sokra emlékszem az órából ezek után, csak arra, hogy kicsengetnek és az ofő legnagyobb bánatára vége lett az órának.

-    - Rendben, menjenek és élvezzék a szünetet! Negyed óra múlva itt folytatjuk. – rikácsolta Mrs Tendaw és kisietett a teremből.

Nagyjából ekkor kaptam fel a fejem, de még mindig új helyemen ültem és a lányok odajöttek hozzám.

-    - Sel, minden rendben? – kérdezte aggódva Jenna.

-    - Persze, miért ne lenne? – néztem rájuk, mire értetlenül néztek egymásra.

-    - Hát, mert ugye óra elején volt az a kis incidens a sráccal… - erre egy gyengécske, mosolynak nem nevezhető valamit erőltettem az arcomra.

-    - Az a fiú elfoglalta a helyem. – játszottam gyerekesen a sértődöttet, mire mindketten felnevettek. Én nem nevettem velük és ezt észre is vették.

-    - Naa, Sel… Legalább egy aprócska mosolyt hadd lássunk! – nógatott Tera, én meg lesütöttem a szemem.

-    - Nem megyünk ki? – kérdeztem témát váltva, ők pedig bólogattak.

Kimentünk az udvarra és útközben a folyosón, vagy tizenöten állítottak meg, hogy részvétüket nyilvánítsák. Matt lassan két hónapja halt meg, túl kellene tennem magam rajta, de valahogy nem megy. És így nem is fog…

Amikor kiértünk a suli „parkjába” menten kiszúrtam magamnak egy padot és odaültem.

-    - Sel, ugye szerinted is helyes a srác? – ült le Jenna és az ajtó felé bökött. Az új, számomra olyan ismerős fiú épp akkor lépett ki.

-   - Elmegy. – vetettem oda lazán, talán túlságosan is feltűnően lazán. Mire mindketten hitetlenül csóválták a fejüket.

-   - Sel, az arcodra van írva, hogy tetszik. – mosolyogott Teresa, én meg felkaptam a fejem.

-   - MI?! Már hogy lenne, hisz azt sem tudom, kicsoda, micsoda, mi fán terem! – fakadt ki belőlem a vészjelző énem. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a srác most jó vagy nem. A lányok rám néztek és ismét csak a fejüket rázták.

-    - Mintha az számítana. – nevetett Jenna, én meg értetlenül meredtem rá. – Gondolj Markora. Őt sem ismerted… - magyarázta, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

-   - Ezt ne hozd fel még egyszer. – néztem a szemébe tettetett komolysággal. – Az egy idióta.

-   - Jól van, jól van. – nevetett.

És megszólalt a csengő. Végszóra. Hatalmas sóhajok közepette vánszorogtunk vissza az osztályterembe és vártuk a következő kínokkal és rikácsolásokkal teli osztályfőnöki órát. Amikor beléptem a terembe majdhogynem boldogan könyveltem el magamban, hogy a tanév legelső szünete viszonylag nyugisan telt el és ez jó jel, talán sikerül összehoznom egy jó tanévet. Nem mintha a tavalyi nem lett volna jó, mert szuper volt… Csak a tanárokkal és a jegyekkel való viszonyom nem volt valami oltári…

Kissé döbbenten álltam meg újdonsült padom előtt, amikor leülni készültem, ugyanis Az Új Srác épp ott ült. Hát eldobom az agyam! Ennek komolyan mindig az én padomra fáj a foga, vagy csak szórakozik velem? Vetettem rá egy dühös pillantást, mire rám mosolygott… Én meg menten elolvadtam, olyan édes volt az a mosoly… Khrm… Tehát. Vetettem rá egy dühös pillantás, mire rám mosolygott és az előtte lévő padra mutatott. Végre megértettem. Valaki elmagyarázta „szegénynek”, hogy bocsika rossz helyen vagy és átült. Wow.

-   - Miss Grace! – hallottam az ofő rikácsoló hangját – Miért nincs a helyén? Miért kell maguk miatt mindig késve kezdenem az órát? – csóválta a fejét.

-   - Elnézést tanárnő. – kezdtem a halálra unt, végtelenségig gyakorolt szövegemet – Nagyon sajnálom, hogy zavarom ezt az ÉRDEKFESZÍTŐ tanórát. – az „érdekfeszítőt szándékosan megnyomva – Nem tudom hol hagytam a modoromat, vagy, hogy mi ütött belém. – küldtem a bocsánatkérő pillantások a tanárra, majd leültem.

-   - Megmondom én, mi ütött magába. A tiszteletlenség, az! De már harmadik éve.

-   - Biztosan igaza van a tanárnőnek. – feszítettem tovább a húrt és már az egész osztály fetrengett a röhögéstől. Ezt kár lett volna kihagyni.

-    - Gondolom, nem szeretné egy osztályfőnöki figyelmeztetéssel kezdeni a tanévet, Miss Grace? – nézett rám keskeny szemüvege fölött. – Akkor hát legyen szíves és ne zavarja az órámat, mert azt megköszönném. – fejezte be és belekezdett az óra anyagába, amire persze most sem figyeltem annyira.

Egész órán azon járt az eszem, hogy Az Új Srác mögöttem van. Éreztem a hátam közepén a tekintetét. Valahogy nagyobb biztonságban éreztem magam, amikor előttem ült és láttam Végig az a bizonyos ellenszenves rossz érzés motoszkált bennem…

És ismét csak a kicsöngőre ébredtem fel. Már mindenki indult kifelé, amikor teljesen magamhoz tértem. Hátrafordultam Az Új Sráchoz és ránéztem. Ismét mosolygott.

-   - Köszi. – mondtam neki, és kerültem a tekintetét. – Tudom kissé gyerekes, de 9. óta itt ülök, és nem nagyon szeretnék változtatni ezen. – fejeztem be és felálltam, majd elindultam kifelé.

-   - Várj! – kiáltott utánam és elkapta a kezem. Valami furcsa érzés öntött el. Tiltakoztam ellene, féltem tőle, mégis jó volt. – Megmondanád a nevedet? Szinte senkinek a nevét nem tudom, jó lenne megtanulni. – nézett rám én pedig ismét kerültem a tekintetét.

-    - Selena Grace. – válaszoltam halkan, majd kimentem a teremből. 

Ki az udvarra. Ismét. Leültem a padra és a térdemre könyököltem, majd előhúztam a zsebemből a zenelejátszómat és elkezdtem zenét hallgatni. Teresa és Jenna az árkádok alatt beszélgettek egy kisebb csapattal és láthatóan jól szórakoztak. Én nagyon jól megvoltam magamban. Teljesen belemélyedtem a zenébe. Amikor minden elsötétült…

Valaki eltakarta a szemem és az a valaki a hátam mögött volt.

-   - Rólam már el is felejtkeztél, – mondta, de nem hallottam tisztán a hangját, mert a fülhallgató a fülemben volt ezért, nem ismertem fel, hogy ki szórakozik velem. – Elena?… - erre az arcom falfehérré vált. A hangját nem ismertem fel, de csak egyvalaki hívott így… Matt…