Szijjasztok! Íme megérkeztem a következő résszel. Sajna nem lett olyan eseménydús, de gondoltam nem várok tovább. Komiban várom a véleményeteket!^^
*Aaron*
Zsebre tette kézzel lépkedtem a nekem kijelölt útvonalon. Miután
elterveztük, hogy mit fogunk csinálni, Grace mindkettőnknek kijelölt egy-egy
utat, ami mentén keressük Wongstot. Meg kell, mondjam nem nagyon fűlt hozzá a
fogam, hogy őt kövessem, de nem volt mit tennem, elindultam a kijelölt szakasz
mentén. Ez történt lassan már négy órával ezelőtt. Már hajnalodott és
világosság töltötte meg az eget, azonban még mindig nem találtuk meg a keresett
srácot. Már kezdett eléggé dühíteni a dolog és már fáradt is voltam, de nem
állhattam meg. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Felcsillant bennem a
remény, hogy Grace megtalálta őt. Azonban csalódnom kellet. Csak annyit közölt,
hogy a terv a B fázisba lép, vagyis lemondott arról, hogy itt keresgéljük és
igénybe vesszük a lányok segítségét. Még mindig nem örültem ennek a variációnak,
de nem volt mit tenni, szükség volt a segítségre. Zsebre tettem a készüléket és
hanyag léptekkel vettem az irányt kifelé az erdőből és úgy egy-két óra múlva ki
is értem a találkozóhelyre. Grace már ott volt, messziről felismertem hisz az
én dzsekimet viselte, emellett egy sapkát és napszemüveget. Nem engedhettük meg
magunknak, hogy a városban akár véletlenül is, de bárki felismerje.
Odalépkedtem hozzá.
- Ezek szerint te sem jártál sikerrel. - löktem oda neki. - Meg
kell, hogy mondjam nem nagyon bízok abban, hogy megtaláljuk, már több, mint hat
óra telt el, az óta, hogy eltűnt. Látsz te még egyáltalán lehetőséget arra,
hogy meglesz?
- Nem szabad feladnunk! - villantotta rám a tekintetét. - Ha
másért nem, hát Selenaért! - ebben igaza volt, de attól függetlenül, amit
mondtam, én sem akartam itt befejezni.
Végül elindultunk a város felé. Gracetől kicsit lemaradva zsebre
tett kézzel lépkedtem és itt-ott megeresztettem egy ásítást. Lépteinket
meggyorsítottuk, hogy ne veszítsünk több időt, ennél fogva elég hamar beértünk
a városba. A városhatárnál helyet cseréltünk és én mentem elöl, ő pedig
szorosan mögöttem és megpróbált minél kevesebb feltűnést kelteni. (Már akkor el
bírtam képzelni, hogy Steph és anya mekkora patáliát fognak csapni, ha kiderül,
hogy ilyen felelőtlenül idejöttünk...
Hát mit ne mondjak hirtelen nem vágytam erre…) Grace adta az instrukciókat,
hogy merre menjek, habár a Sophiára való figyelések miatt már én is eléggé
kiismertem magamat a környéken. Mégsem szóltam semmit, csak vonultam a
megfelelő irányba. Hamarosan meg is érkeztünk egy nagyobb házhoz. Fekete
kovácsoltvas kerítése volt, viszonylag magas kapuval. A kert gondozott volt,
embernyi magas tuják szegélyezték a bejárathoz vezető járdát. Szép volt, mégis
komoly. A hangulata valami leírhatatlan hatással volt rám, legbelül
megborzongtam, habár soha senkinek nem ismertem volna be. Megálltam a kapu
előtt és tekintetemet Gracere emeltem. (utálom, hogy magasabb nálam, mert ettől
is csak kisebbségi komplexusom lesz tőle). Ő bólintott, majd elindult, hogy
elbújjon, de azért jól lásson minket. Amikor láttam, hogy mindez sikerült neki,
már emeltem a kezemet, hogy megnyomjam a
csengőt. Hamarosan meg is szólalt, kihallatszott a házból, vagy legalábbis én
hallani véltem. Nem jelentkezett rögtön senki. Az égre emeltem a tekintetemet,
a Nap még eléggé lent járt, korán volt még, nem csoda, hogy nem reagáltak. De
nekem nem volt sok időm, ahogy teltek a percek, órák egyre kevesebb esélyünk
volt arra, hogy megtaláljuk Wongstot, úgyhogy ismét megnyomtam a megfelelő
gombot, mire zár kattant és valaki kilépett az ajtón. Egy hosszú vörös hajó nő
volt, egyszerű farmert viselt egy pulóverrel, felette egy szövetkabát volt,
amit éppen csak felkaphatott magára, ugyanis a kezével fogta össze. Merev
léptekkel közeledett a kerítés felé. Tekintete határozott volt, vonásai
erőteljesek, mégis nagyon csinosan mutatott. Szemein látszódott, hogy sok
mindent megélt már és ezek az események kovácsolták belőle azt aki, valamint
azt is elárulták, hogy akár tartani is joggal lehetett tőle. Én fenntartottam a
megszokott álarcomat, nem volt szükség arra, hogy ennél másabbnak mutassam
magam, hisz biztos, hogy tudja, ki vagyok.
- Jó reggelt. Miben segíthetek? - kérdezte nyugodt hangon,
miközben szemeivel folyamatosan engem pásztázott.
- Jó reggelt, Mrs Night. - köszöntem kimérten, megpróbálva némi
lazaságot csempészni a hangomba. - A lányát, Teresat keresem. - a tekintete
megvillant és az arcomra szegeződött.
- Mi dolga van egy hozzád hasonlónak a lányommal? - vonta össze a
szemöldökét, egyik keze a csípőjére csúszott és a ruhát keresztül egy tőr
formáját véltem felfedezni.
- A segítségére lenne szükségem. - közöltem minden érzelem nélkül.
Válaszolni készült, s keze még jobban a csípőjére szorult, jobbnak láttam
kijavítani magam. - So... Selenanak van szüksége segítségre. - néztem rá
behatóan, mire először úgy tűnt hezitál, de végül előrántotta a tőrt.
- Menj innen, a te fajtádnak nincs itt helye! - mondta még mindig
halál nyugodtan, de engem sem sikerült túlságosan megijesztenie. - Így is elég
nagy vakmerőségre vall tőled, hogy egy vadász családhoz jöttél.
- Ha Róla van szó, akkor semmi nem érdekel. - közöltem hűvösen. - Különben
is meg tudom védeni magamat. - néztem rá, s közben egy egyszerű intéssel és
némi koncentrációval egy jég tőrt formáztam a kezembe szemléltetésképp, majd
össze is törtem. A nő tekintete megvillant.
- Tehát valóban főnemesi családból valók vagytok. - állapította
meg halkan, de nem eresztette el a tőrét.
- Nem akarom bántani a lányát, de szükségem van a segítségére. Nem
fogok könyörögni önnek, de ki fogok futni az időből és beszélnem kell a
lányával. - nyomatékosítottam egy kicsit a hangomon.
- Anya! - hallottam meg ekkor egy kiáltást, mire pillantásomat a
házra kaptam, melyből egy hosszú, göndör égővörös hajú lány lépett ki egy szál
kötött pulóverben és farmerben.
Ő volt az akit én kerestem, épp szólni akartam Mrs Nightnak, hogy
most már nem kell a közbenjárása az ügyben, hisz a lány magától is kijött, de
nem tudtam levenni róla a szememet. Valami ismeretlen erő hozzá vonzotta a
tekintetemet és az nem tudott elszakadni tőle. Míg közeledett szemeimet
végigvezettem az arca finom vonalain, vékony karjain, amelyek keresztbe voltak
fonva a mellkasa előtt, csinosan telt idomain, őzike lábain. Teljesen
elkalandozott a figyelmem és később csak remélni mertem, hogy elbambulásomnak,
az arcomon nem volt nyoma.
- Anya, hagyd őt, ő Selena bátyja! Ne bántsd! - mondta
határozottam és édesanyja mellé lépett, aki a korábbi kiáltásra szintén az ajtó
irányába fordult, s közben leeresztette a tőrét. Engem a lány felszólítása,
miszerint ne bántson engem, meg kell, mondjam, szíven ütött, hisz nem nagyon
tudtam elképzelni, hogy ez a nő ki tudna engem csinálni, mármint, hogy
fizikailag képes lenne rá.
- Tudom, hogy ki ő, éppen ezért nem is engedem a közeledbe. - közölte
anyuci mintha ez lenne a világ
legtermészetesebb dolga. Nekem azonban tálcán kínálkozott az ajánlat, úgyhogy
ügyet sem vetettem a rangidős Night-ra, csak a lányra irányítottam a
figyelmemet.
- Teresa, szükségem van a segítségedre. Selenaról van szó. - néztem
rá sokatmondóan.
- Mi történt vele - kérdezte Tessa és szemében aggodalom csillant
meg. Kezdtem megérteni, hogy mire gondolt Grace a lányokkal kapcsolatban.
Valóban törődtek Sophiaval.
- Nem mindegy az, kislányom? Csak bajt hozna rád.
- Anya, te ebből most maradj ki! - fordult édesanyja felé. - Elegem
van abból, ahogy Selenaval kapcsolatban viselkedtek. Ki akartátok nyíratni
Burce-szal! Azt sosem fogom megbocsájtani, úgyhogy akár ellenedre van, akár
nem, segíteni fogok Aaronnak. - mondta határozottam és rám futtatta a
tekintetét. Nem volt olyan vad, mint, amikor az anyjára nézet, sokkal lágyabb
és kedvesebb volt a pillantása, olyan érzésem volt, mintha csak nekem járna eme
kiváltság. Majd sarkon fordult és bement a házba. Az anyja rám nézett, szemei
dühösek és egyben elkeseredettek voltak. Valamilyen szinten végül is meg tudtam
érteni, hisz épp most osztotta ki a lánya, akivel úgy tűnik mostanában nincs
túl jó viszonyban.
- Úgy tűnik nincs más választásom. - szűrte a fogai között, majd
ismét felemelte a tőrét. - De ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, akkor
megöllek, a húgoddal egyetemben, világos?
- Valahogy számítottam rá. - vetettem oda hanyagul. - De nyugodjon
meg, amíg nem lesz rá elég nyomós okom, addig nem fogom bántani Teresat. - ez
épp végszóra jött ugyanis az emlegetett szamár éppen akkor lépett ki a házból,
immáron teljes készültségben. Immár egy hosszú fekete, kapucniján szőrmével
díszített kabátot viselt, farmerét is pamutnadrágra váltotta. Göndör vörös
haja egyetlen copfba volt összefogva a tarkóján. Tekintete elszánt volt. Minden
szó nélkül ment el édesanyja mellett és lépett ki a kapun.
Lábán hosszúszárú csizma volt, aminek az egyik
szára kidudorodott vélhetően egy oda rejtett kés miatt, ami valószínűleg csak
egy gyakorlott szemnek tűnne fel.
- Felőlem indulhatunk, majd útközben elmondasz mindent. – közölte,
majd elindult az út vége felé. Némileg csodálkozva bámultam utána. „Ilyen kimért és határozott lenne?” - kérdeztem
magamtól. Ez tetszik…
- Viszlát, Mrs Night. – intettem a nőnek, majd zsebre tett kézzel
követtem az ifjabb vöröskét, miközben lopva Grace rejtekhelyére sandítottam és
láttam, hogy ő is eloldalazgatott onnan. Hamarosan ki is értünk a sarokra és
befordultunk a következő utcába, mikor elég messze kerültünk a háztól Teresa
megállt és a térdére támaszkodva kifújta magát.
- Azt hittem elbénázom. – sóhajtotta.
- Mit? – kérdeztem tőle teljesen tanácstalanul.
- Tuti, hogy megbántottam, főleg, hogy fel is hoztam a Bruce
ügyet. – motyogta maga elé, ügyet sem vetve rám.
- Bocsi, de mit is bénáztál el majdnem? – kérdeztem megérintve a
vállát.
- Ha nem adom a határozott, még a szüleivel is szembeszegülő
kamaszt, akkor tuti, hogy még be is zár és akkor nem jöhetek el veled.
- Ahha… akkor gondolom hallgatóztál is, különben honnan tudtad
volna, hogy mit akarok. – néztem rá sokatmondóan.
- Mit mondhatnék, kíváncsi természetem van. – vonta meg a vállát
és elmosolyodott. Nagyon aranyos mosolya van. „Aranyos??? Ezt komolyan én mondtam volna? Kezdesz nagyon ellágyulni,
Aaron…” – Főleg, ha egy hozzád hasonló jelenik meg. – felvontam a
szemöldökömet, de inkább nem kérdeztem rá, biztos arra értette, hogy vámpír
vagyok. – Viszont most már igazán beavathatnál abba is, hogy mi történt
Selenaval…
Azta kurvaaaa *.* Aaron szerelmeeeeeees. Vaaaaaa *.* ez joo :D nagyon tetszik uristen! *.* hamar a koviiiiit!!! <3 <3 <3
VálaszTörlés