30.rész

Felmásztam hozzá és elkerekedett a szemem.

- Derek?! - kiáltottam csodálkozva - Te mit keresel itt? - zavartan a hajába túrt.

- Hát… ööö - kereste a szavakat. Időközben eltűntettem a jeget, mondván, hogy Dereket mégse fogom kiütni (hacsak nem akar elszaladni, vagy valami, ami gyanússá teheti) de azért megfázni se fázzon meg.

Felvontam a szemöldököm utalva arra, hogy még mindig várom a válaszát. Zavartan a hajába túrt és kínosan mosolygott.

- Izé… ööö… Hát csak erre jártam. - dobott be valami közhelyet, mire karba tettem a kezem és komolyan néztem rá. Kicsit hátrahőkölt, úgy hogy azért ne essen le az ágról, amin ült.

- Tehát? - vontam fel szemöldökömet. - Kémkedsz utánam?

- Nem… nem, dehogy-mosolyodott ez zavartan - Sose tenném.

- Akkor?

- Csak… épp erre jártam…

- Igen ezt már hallottam. - ráztam a fejem és újból csak felvontam a szemöldökömet. Nyomatékosan bámultam… Legalábbis próbáltam minél határozottabban és komolyabban nézni, de a srác olyan helyes volt, hogy nehezen sikerült fenntartani ezt a látszatot. Már akkor teljesen beleestem, amikor először megpillantottam a támadás napján… De most nem szabadott ezzel foglalkoznom. Ki kellett derítenem, hogy mit keresett akkor ott.

- Vannak más módszereim is. - mondtam fenyegető hangon, majd egy apróbb ághoz hozzáérintettem a tenyerem, mire az jéggé fagyva esett le a földre és hullott ezernyi szikrázó szilánkra. Ismét csak ránéztem a fiúra, mire az megadóan mosolygott.

- Jól van, jól van értem a célzást - mondta, majd lesütötte a szemét. – A… Az igazság az, hogy… Pár napja erre jártam-a szememet forgattam, már megint az "erre jártam" duma - és megláttalak… Ahogy edzel-sütötte le a szemét - Nem akartalak megijeszteni… de… öhm izé… Érdekes volt… ahogy csináltad. De nem kémkedtem! - mentegetőzött. Valahogy meggyőzött. Talán a tekintete varázsolhatott el, vagy a helyes arca tette ilyen hihetővé, de hittem neki. - Azóta minden ide ülök, hogy lássalak. - ismerte el zavartan. Elmosolyodtam.

- És jobb elfoglaltságod nincs?

- Az igazat megvallva nincs. - vonta meg a vállát. Mosolyogva csóváltam a fejem és lekuporodtam mellé az ágra. Órákon át beszélgettünk erről-arról és valamikor napnyugtakor másztunk le a fáról és köszöntünk el egymástól. Lassan, bágyadt tekintettel sétálgattam haza. Totál beleestem abba a srácba. Szinte rózsaszínben láttam a világot. Az álmodozásomból Aaron ébresztett fel, ahogy egyszer csak ott termett előttem.

- Szia, hugi! - karolt át fél kézzel bambán vigyorogva. Döbbenten bámultam rá.

- Öhm… szia, Aaron. - mondtam kissé megrökönyödve és kiszabadultam az öleléséből. Mintha nem is ő lett volna úgy viselkedett. Ráadásul nyílt, közterületen használta a vámpír képességét, avval, hogy csak úgy megjelent.

- Mit csinálsz? - kérdeztem és körbenéztem jelezve, hogy mások is vannak körülöttünk, majd a füléhez hajoltam. - Nem te mondod mindig, hogy vigyázzak a képességeimmel, te meg itt mindenki előtt használod? – suttogtam. Elnevette magát és összeborzolta a hajamat. Egyre kevésbé hasonlított a bátyámra.

- Na, ne kapd már úgy fel a vizet. - nézett rám kérlelően. Ez nem a bátyám biztos voltam benne. Hátrébb húzódtam és gyanakvóan méregettem.

- Ki vagy te? - hátráltam egy fához, és a hátam mögé tettem a kezem, hogy bármikor készíthessek egy jég tőrt, anélkül, hogy más meglátná. Ártatlanul bámult rám.

- Miről beszélsz Sophia? - kérdezte tettetetten.

- Hogy miről beszélek? Először is: Aaron sosem hívna Sophianak közterületen, ahol akárki ismerhet. Másodszor: A képességeit sosem használná olyan helyen, ahol kívülállók is megláthatják. Harmadszor: Soha, de soha nem nevez huginak… sőt - lesütöttem a szemem-egyetlen egyszer hallottam tőle, hogy egyáltalán a húgának hívott. Negyedszer: sosem ölelget és csinál hasonlókat. - soroltam a hibákat, amiket kapásból észrevettem. - Egyszóval: TE NEM LEHETSZ AARON! - ráncoltam össze a szemöldökömet. - Tehát, még egyszer megkérdem: Ki vagy te? - az illető lassan tapsolt.

- Gratulálok - vigyorgott elismerően, majd széttárta a karjait. - Ritka az, ha valaki engem leleplez, még a főnemesi családok körében is. - avval csettintett egyet és Aaron helyén egy tejfelszőke, égkék szemű srác állt. A mögöttem lévő fáról egy hasonlóan szőke, karcsú leány ugrott le. Fejét rázva, csettegve lépett oda a fiúhoz.

- Csúnya dolog így megijeszteni egy védtelen kislányt. - mosolygott és rám nézett. Tekintetében valami furcsa fény csillogott, ami arra ösztönzött, hogy igenis készítsem el azt a tőrt. És meg is tettem. Nem igazán bíztam abban a lányban. Neki is ugyanolyan világoskék szemei voltak, de nem volt olyan szelíd, ahogy az ember képzelné. - Talán nem is olyan védtelen? - mondta és hallottam a hangjából, hogy tud a fegyveremről. Arcomra is pillanatra ijedtség ült ki. Összetörtem a tőrt és a falnak támaszkodtam.

- Kik vagytok? - kérdeztem elég nyomatékosan.

- Az nem fontos… - vigyorgott a srác. - Örvendek a találkozásnak. - azzal sarkon fordult és a lánnyal egyetemben elindult. - Hamarosan ismét összefutunk… hecegnő. - nézett hátra bamba képpel, majd köddé váltak.

Egy ideig csak ácsorogtam és bámultam utánuk. Kik lehettek ezek? Honnan tudhatták, hogy ki vagyok? Az tuti, hogy vámpírok…

Hazafelé úton végig ezen, járt az eszem. Beszélni akartam Aaronnal, de hetek óta nem is láttam. Választ akartam a kérdéseimre, ugyanakkor nem volt merszem odaállni Aaron elé azok után, amit mondott, mert még nem álltam készen. Még nem voltam elég jó ahhoz, hogy elismerjen.

Hasonlóakon tépelődve ballagtam hazáig és ismét csak azt kívántam, bárcsak Matt itt lenne, hisz ő biztos tudná a választ. A szüleimmel való kapcsolatom egy ideje nem túl jó. Alig látom őket, hisz szinte csak aludni járok haza. És ha otthon is vagyok, akkor is próbálok kezdeni valamit az iskolai tananyaggal, mert ha így folytatom tuti, hogy meghúznak valamiből. Jennaval és Tesaval is csak a suliban találkozok és kezdem azt érezni, hogy egyre inkább eltávolodunk egymástól. Néha eszembe jut, hogy mennyi minden megváltozott röpke fél év alatt és igazából azt sem tudom, hogy örülök-e ezeknek a változásoknak. Avval, hogy vámpírrá váltam visszakaptam az igazi családomat, de lassan kezdem elveszíteni a "nevelőszüleimet" és a barátaimat. Kaptam egy új életet, de elveszítem a korábbit. Ha választás elé állítanának, vajon mit választanék?...

Nah megint elkalandoztam. Ott ácsorogtam az ajtó előtt kezem már a kilincsen volt. Beléptem és se szó se beszéd felmentem a szobába. Anyuék nem voltak otthon, de mostanában már nem is szóltak ilyenkor. Benyitottam és megtorpantam. Egy-két pillanatig ott álltam dermedten aztán felsikoltottam…