65.rész

Szijjasztok!

Tudom megint sok idő telt el, a legutóbbi rész óta, de itt lennék a következővel. Ezzel a résszel belekezdek az utolsó nagy szakaszba a történet folyamán, szóval nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. De nem szaporítva tovább a szót, itt lenne a várva várt epizód. Komiban várom a véleményeteket!

by: Kathy F.

„Légy a feleségem” visszhangoztak Derek szavai a fejemben folyamatosan. Eltartott egy ideig, mire sikerült felfognom ennek a mondatnak a jelentését és abban a pillanatban, hogy leesett éreztem, hogy hevesebben ver a szívem és hirtelen légszomj tört rám. Arcomra akaratlanul is bárgyú mosoly húzódott, szemeimmel az előttem fél térdre ereszkedett barátomat pásztáztam. Nem hittem a fülemnek. Vajon tényleg kimondta, vagy csak én káprázok? De nem. Biztos vagyok benne, hogy kimondta. „Légy a feleségem…” Perceken keresztül azon ügyködtem, hogy eme helyzetnek a valószerűségén gondolkoztam. Közben a barátom arca teljesen elkedvtelenedett és mintha aggodalom csillant volna meg a tekintetében.

-        - Tudom, hogy nem épp a legromantikusabb a pillant, de hozzám jössz feleségül? – ismételte meg a kérdést, mire az arcomon széles mosoly terült szét. Ezek szerint komolyan gondolta. Könnyek szöktek a szemembe és Derek nyakába borultam. Mérhetetlen boldogság árasztotta el a testemet és abban a pillanatban úgy éreztem én vagyok a világ közepe. Éreztem, hogy megkönnyebbült sóhaj szakad fel a barátomból. Ajkaimat az övéire tapasztottam és perceken keresztül csak csókoltam. – Ezt igennek vehetem? – kérdezte halkan, miután utat engedtem a szavainak.

-         - Igen, igen, és ezerszer is igen! – válaszoltam boldogan, miközben szemeimből örömkönnyek potyogtak.

Derek a válaszom hallatán átfogta a derekamat és megpörgetett maga körül. Az ő arcát is fényes mosoly díszítette. Végül, mikor úgy tűnik egyelőre kiörülte magát egy aprócska ékszerdobozt húz elő a zsebéből és kinyitja. A dobozkában egy nem túl nagy átlátszó kővel díszített ezüstgyűrű leledzik, amit a barátom rögtön ki is vesz belőle és a jobb kezem gyűrűsujjára húzza. Amikor ez megtörténik, ismét csak érzem, hogy adrenalin árad szét a szervezetemben és az immáron jegyesem nyakát átkarolva hosszan megcsókolom. Fél órával korábban csak reggelizni indultam el, nem hittem volna, hogy mostanra már Derek Wongst menyasszonya leszek.

A hátérben taps hangzik fel és az étkező legvégében lévő gyertyák is lángra lobbannak. A fal mellett ott sorakozik az egész családom és mindenkinek az arcán boldog mosoly ül. Stephanie a könnyeivel küszködik, miközben abba nem hagyná a tapsolást. Anya, apa vállára hajtja a fejét és mindkettejük arcán látom a büszkeséget. A barátnőimen látom, hogy arra várnak, hogy mikor sikolthatnak fel velem karöltve és körbe-körbe ugrándozva. Biztosíthatom őket, hogy erre sor fog kerülni. Matten látszik, hogy örül annak, hogy én örülök, az ő arckifejezéseit volt alkalmam az évek során jól kiismerni. Az egyetlen, aki nem tapsolt, és nem mosolygott az Aaron. De tőle nem is várom el. A tekintetében láttam az elismerést és nekem ez is pontosan elegendő volt. Eleresztettem az újdonsült vőlegényemet és a többiek felé szaladtam. Ugyan látták a jelenetet, de képtelen voltam magamban tartani az érzéseimet. Mindenekelőtt az ikertestvéremhez futottam oda és öleltem át. A reakcióján látszott, hogy koránt sem erre számított, mert későn viszonozta az ölelésemet.

-         Köszönöm. – suttogtam neki úgy, hogy valóban csak ő hallja és jól tudtam, ő tudja, hogy mit értek ez alatt.

Miután eleresztettem Aaront sorban mindenkihez odamentem és kiujjongtam magamat. Jennaval és Tessaval össze-vissza ugrándoztunk örömünkben, mint valami kisiskolások, amit a többiek nagyon is furcsán néztek. Derek mosolyogva állt meg néhány lépésre a csapattól, s kezeit hátratéve, mosolyogva bámult. AZ biztos, hogy egy izgalmas „reggel” állt mögöttem.

Még aznap ki is tűztük az esküvő időpontját, amit a lehető legkorábban meg akartunk tartani. Végül abban állapodtunk meg, hogy az eljegyzésre két héttel, júliust 20-ántartjuk meg a menyegzőt. Ennyi idő mindenképpen kellett arra, hogy tökéletesen elkészüljön minden. A napjaink folyamatosan szervezkedéssel teltek. Nem vártunk sok vendéget, Derek szüleit hívtuk meg, valamint a család néhány barátját, akikkel az elmúlt évben sikerült is egy-kétszer találkoznom. Sokat gondolkoztam azon, hogy meghívom Samanthát és Christophert, de végül nem tettem. Mióta utoljára eljöttem tőlük egyáltalán nem volt alkalmam velük találkozni és Matt jelenléte is nehezítette a dolgomat, ráadásul várhatóan az esküvő után egy-két hónappal úgyis elhagyjuk a várost, így nem kellett a miatt aggódnom, hogy később megtudják és rosszul esik nekik. Anya a kevés vendég ellenére is maximálisan belevetette magát a lakodalmi telek megtervezésébe és előkészítésébe. A fejébe vette, hogy mindent ő akar elkészíteni és nem fogadott el senkitől segítséget. Na, nem mintha bárkinek is lett volna ideje meg alkalma, hogy segítsen neki. Apa, Matt és Aaron az ebédlő átalakításával fáradoztak, hogy fogadóképes legyen és minden megfeleljen a szertartás lebonyolításához. Stephanie foglalkozott magával az esküvői ruhával és mindenképpen ő maga akarta megvarrni. Csak a méreteimet vette le, még nekem sem árulta el, hogy mégis mit tervez, milyen lesz a ruha. Kicsit ugyan aggódtam az elején, hogy nem fog tetszeni és akkor is azt kell viselnem a ceremónia alatt, de hamar túltettem magamat ezen az aggodalmon, hiszen jól tudtam, bízhatok a nagynénémben. Nem mellesleg amúgy is nagyszerű ízlése volt. Jenna és Tessa a díszleten ügyködtek, folyamatosan a közeli városokat járták, hogy kiválasszák a megfelelő anyagokat és virágokat. Olyan szívesen néztem volna bele a terveikbe, de ők is ugyanúgy titkolóztak, ahogy az én egyetlen kedvenc nénikém. Derek és én viszont szigorú semmittevésre voltunk ítélve. Senki sem engedte, hogy bárhol is besegítsünk, vagy, hogy tegyünk valamit a készülődés előrehaladta érdekében. Míg mindenki kidolgozta a lelkét is mi halálra untuk magunkat és olyasféle elfoglaltságokkal próbáltunk szórakozni, mint a közeli erdő bejárása, egy kis edzés vagy éppen Derek szüleinek a győzködése. Ők ugyanis nem nagyon akartak részt venni a szertartáson, még annak ellenére sem, hogy ez az egyetlen fiuk esküvője volt. Végül szerencsére sikerült jobb belátásra bírnunk őket, aminek én személy szerint borzasztóan örültem, hisz a vőlegényemnek egyetlen barátját sem hívhattuk meg, tekintve, hogy ők nem tudják, hogy Derekből időközben vámpír lett. Próbáltam győzködni a szüleimet meg a leendő férjemet, de mind egy állásponton voltak. Jobb, ha nem tudják meg és végül én is beláttam. Derek szüleinek a meggyőzésén kívül egyetlen olyan feladat volt, amiben besegíthettem, méghozzá a koszorús lányok ruhájának a kiválasztásában.. Néhány nappal az esküvő előtt ugyanis végre a barátnőim – mivel ők ketten voltak a koszorúslányaim – kézen fogtak és beráncigáltak az első méteráruba, amit megpillantottak, hogy válasszuk ki a megfelelő anyagot a két ruhához. Stephanie az ő ruhájuknak a megvarrását is elvállalta, hogy a lehető legjobban passzoljon az enyémhez, ez utóbbival pedig addigra már végzett is. Egy fekete anyagot választottunk ki, amin kicsit csodálkoztam, hogy milyen lesz, ha ebből készül el a ruhájuk, de a lányok elmondása szerint színben megfelelően illett az én menyasszonyi ruhámhoz (ők természetesen látatták és készülő és az elkészült művet is!) és nem amúgy maga az anyag mindhármunknak tetszett. Csak nekem voltak kétségeim, hogy ebből mi lesz, emellett fogalmam sem volt, hogy a fennmaradó néhány napban hogyan fogja Steph a két koszorúslány ruháját is elkészíteni, de bíztam benne, hogy sikerülni fog neki, hiszen mi az, amit nem tud összehozni.

Végül elérkezett a várva várt nap, maga az esküvő napja. Az ünnepséget megelőző napon, kettőnkön kívül – mi szinte szobafogságra voltunk ítélve - mindenki az előkészületek tökéletesítésén fáradozott. Jenna és Teresa a pasik segítségével a helyére rakták az elkészült díszeket az ebédlőben. Anya folyamatosan a konyhában sürgölődött és az ünnepi vacsorával foglalatoskodott. A nagynéném az egyik kis szobát alakítottá át öltözővé és a barátnőim elmondása szerint az elkészült ruhákat is bevitte. Megkockáztattam, hogy belopózok és kilesem, hogy mit készített, de a nénikém cseles hölgy volt mindig is, nem is tudom, hogy hogyan hihettem bármikor is, hogy egy ilyen olcsó trükkel kijátszhatom. Mindenki dolgozott, rajtunk kívül, mégis talán én ébredten a lehető legkipihenetlenebbül a ceremónia napján. Képtelen voltam akár egy percre is lehunyni a szememet az azt megelőző éjjelen és úgy vélem Derek is hasonló gondokkal küzdött. Izgatott voltam és nem tudtam elképzelni, hogy mi vár rám az elkövetkező napon. De végül az is eljött. Már este nyolc órakor a folyosókat róttam egy bő pólót, egy sortot és egy pár flip-flopot viselve, miközben mindenki a saját dolgával volt elfoglalva. Magát az ünnepséget éjfélre tettük, és ha jók az információim, akkor magát a díszítést úgy tervezték a lányok, hogy a hold besüssön a tetőablakon. Ahogy telt az idő mindenki egyre jobban pörgött és a vendégek is lassan érkeztek. Talán csak én éreztem úgy, hogy lassított felvételben történik velőttem minden. Két órával a menyegző előtt azonban számomra is beindult az élet. A barátnőim karon ragadtak és közölték velem, hogy búcsúzzak el a vőlegényemtől, mert legközelebb már csak az oltárnál látom viszont. Egy csókot váltottam a párommal, majd el is lettem ráncigálva a nagynéném által öltözővé alakított helyiség felé. Maga Stephanie is ott várt, azonban ő addigra már teljes menetfelszerelésben volt.

Egy bordó, pánt nélküli koktélruhát viselt, ami combközépig ért neki és deréktól lefelé húzott volt. Göndör sötétvörös haját félig-meddig kontyba tűzte, szemei feketével voltak kihúzva elegánsan, mégis figyelemfelkeltően. Arcán volt egy kis pír, ajkait hasonló színűre festette, mint a ruhája volt. Lábán tíz centis tűsarkú volt, ami tökéletesen passzolt a ruhájához. Nagyszerűen festett. Leültettek egy ideiglenesen odakészített pipereasztal elé, és hozzáfogtak az átalakításomhoz. A hajamat begöndörítették és feltűzték úgy, hogy a tincsek a vállamra hulljanak.

Egy fehér gyöngyökből készült hajpántféleséget tűztek bele, amihez később a fátylat is csatolták. A szememre füstös smink került, s arcomra púder, ajkaimra pedig szájfény. Stephanie egy szép fehér, gyöngyből készült fülbevalót aggatott a fülembe, valamint egy ahhoz passzoló nyakláncot tett a nyakamba. Miután mindezzel végeztek előkerült a gyönyörű menyasszonyi ruha is. Elállt a lélegzetem, amikor megpillantottam és rögtön a nagynéném nyakába borultam. Nagyszerű munkát végzett, nem is értem hogyan is kételkedhettem benne bármikor.

A ruha egyszerűen tökéletes volt. Pánt nélküli volt és maga az alap ruha teljesen egyszerű. Szűkített volt felül és deréktól lefelé széles hajtásokkal rakott volt. Azonban a mellrészén és a rakások között fekete motívumok díszítették a hófehér anyagot, ami komoly eleganciát tükrözött. Nem mertem felvenni, mert azt hittem tönkreteszem vele, de végül magamra öltöttem, majd a hozzá tartozó fehér alapon fekete kövekkel díszített magas sarkút is felhúztam és a tükör elé lépkedtem. Mesésen festettem még saját magam szerint is. A nénikém a hajamba tűzte a fátylat és végül teljes mértékben elkészültem. Egy könny csordult végig az arcomon.

-         - Mi a baj? – kérdezte Jenna aggódva, mire megráztam a fejem.

-         - Semmi. Egyszerűen csak még mindig nem tudom elhinni. Egy óra múlva férjhez megyek… - mondtam és széles mosoly terült szét az arcomon.

Mindenki felnevetett. De valóban így volt, még mindig képtelen voltam hinni a történtekben. Azonban már csak egy óránk volt és a koszorúslányok még nem voltak készen. Az enyémhez hasonló frizurát kaptak, csak az ő hajukba fehér szaténvirágot tűztünk. Sminkjük világos lett, csak a szemük kontúrja lett fekete. Az ő ruhájuk is előkerült a szekrényből és elámultam azon, hogy Stephanie minden várakozásomat felülmúlta. Egy nagyon egyszerű kör loknis, pánt nélküli ruhát készített a vásárolt anyagból, amire derékban egy kevés fehér szövetből övet kötött.

Egyszerű volt és varázslatos, emellett tökéletesen illett az én ruhámhoz. Amikor pedig a lányok felvették nagyszerűen mutattak bennük. Együtt álltunk be hárman a tükör elé és átkaroltuk egymást. Olyan fura volt látni így magunkat. Én menyasszonyi ruhában, ők pedig, mint a koszorúslányaim, holott három hónap múlva töltöm a 19-et. Két évvel ezelőtt még el sem mertem volna képzelni, hogy ez lesz, de időközben vámpírrá váltam, lett egy vámpírcsaládom, a barátomtól, aki meg akart ölni a jelenlegi vőlegényem mentett meg, aki nem mellesleg korábban varázsló volt. Sok minden történt az elmúlt időben. Átöleltem a barátnőimet és sokáig nem akartam elengedni őket, azonban Stephanie megkocogtatta a vállamat és a kezünkbe nyomta a csokrainkat. Itt volt az idő. Még egy óra és immáron Derek Wongst felesége leszek.

Stephanie kíséretében mentünk a ceremóniateremmé alakított ebédlő elé és álltunk meg a becsukott ajtó előtt. Apu ott várt rám, onnan a nénikém elengedett és az egyik oldalsó ajtón belopózott a terembe.

-         - Csodálatosan nézel ki. – dicsért meg apa, miközben engedte, hogy belé karoljak.

Arcomon széles és boldog mosoly virított. Tessa és Jenna mögénk álltak és abban a pillanatban kitárult az ajtó, mire idegességemben megmarkoltam a kezemben lévő virágcsokrot. Megszólalt a nászinduló, mire ütemre elindultunk befelé a teremben. A csekélyke násznép, aki jelen volt felállt és úgy figyelte, ahogyan az oltár felé vonulunk. Az oltár előtt ott állt Derek és rám várt. Arra várt, hogy hivatalosan is élete párjává fogadjon. A szívem hevesen vert és próbáltam csitítani a légzésemet. Elmondhatatlan érzések töltötték el a testemet és azt hittem sosem fogunk már a földön kiterített bíbor színű szőnyeg végére érni. Ám ez mégiscsak megtörtént és megálltam a vőlegényemmel szemben. A ceremóniamester abban a pillanatban bele is kezdett a szövegébe. Én csak néztem a szerelmemet és képtelen voltam akár egyetlen szót is felfogni abból, amit mond a férfi mellettünk. Amikor arra került a sor gépiesen mondtam el a fogadalmamat és csak egyetlen pillanatra emlékszem, de arra pontosan.

-         - Akarod-e Derek Wongst az itt jelenlévő Selena Isabella Sophia von Darksteint hites feleségedül, míg a halál el nem választ? – tette fel a kérdést a pasas, mire még hevesebben kezdett el verni a szívem. Derek egyenesen a szemembe nézett és boldogan mosolygott.

-         - Igen. – mondta ki határozottam, mire az én arcomon is egy széles mosoly terült szét.

-         - És te, Selena Isabella Sophia von Darkstein akarod-e az itt jelenlévő Derek Wongstot hites férjedül, míg a halál el nem választ? – kérdezte tőlem is.

-         - Igen. – válaszoltam és a hangom boldogságtól csengett.

-         - Ez esetben mostantól házastársaknak nyilvánítalak benneteket. – fejezte be, és hatalmas adag boldogság futott végig a testemen. – Megcsókolhatod a feleségedet. – fordult Derek felé.

Az újdonsült férjem az ajkaimra tapasztotta az övéit és átkaroltam a nyakát.  A teremben tapsvihar hangzott fel és abban a pillanatban hatalmas robbanás töltött el mindent. A taps elhalkult, mindenki a hang irányába fordult. Hatalmas porfelhő töltötte el a termet és amint az felszállt láttuk, hogy ebédlő falán egy bomba ütötte lyuk éktelenkedik…